Az év vége törvényszerűen értékelésre sarkallja az embert. A már szervezetileg nem létező magyar légierő esetében első pillantásra úgy tűnik, nincs szó összetett feladatról, hiszen kevés emberről, alakulatról, és technikáról van szó. A valóság azonban más, lehet miről beszélni bőven, s a problémákról érdemes is.
2007 január 1-én alakult meg a Összhaderőnemi (Joint) Parancsnokság, mely a haderőnemi elkülönülést egy "kisebb, olcsóbb és hatékonyabb", integrált szervezeti formával váltotta fel. 1997 szeptembere óta nem egész tíz évet élt meg a légierő "önálló" haderőnemként, saját vezérkar, majd már csak parancsnokság irányítása alatt Veszprém központtal. Bár ez a lépés sokakban félelmet szült, s ránézésre aligha tűnt jó húzásnak, az igazság szerintem az, hogy a Honvédség jelenlegi problémái közepette messze nem ez a szervezeti kérdés a legszűkebb keresztmetszet - magyarán ettől még mehetnének jól a dolgok. Mindössze az kikívánkozik ki a légierő irányába elfogult emberből, hogy a tradícionálisan szárazföldi hangsúlyú Honvédségen belül egy ilyen egyesített parancsnoki szervezetben zajló "közelharcokba" a légierő részéről érkezők súlyos hendikeppel indultak. Bár a légierős (lérakos) múltú Tömböl László ÖHP élére történő kinevezése nyilvánvalóan ellensúlyt képezett ezzel szemben, voltak csúnya jelenetek, például amikor a dúvad szf. tábornok a hajózóruha hivatali viselésével kapcsolatos vitát "ne állj az utamba, mert eltiporlak" hozzászólással igyekezett lezárni.
A HM politikai vezetése által az év végén kommunikációs célból lezártnak deklarált haderőreform (Érdekes összevetés: Gyurcsány országosan "reformál", Szekeres Imre meg lezárja a reformokat, stabilitásról beszél...) természetesen megszedte az idei áldozatait is, és nyilvánvaló, hogy még nincs vége a leépítéseknek. Nincs vége, ha a 12. Légvédelmi Rakéta (immár) Ezred és a Kub fegyverrendszer meg is úszta idén - alighanem csak azért maradt radarirányítású légvédelmi rakétakomplexum hadrendben, mert az ÖHP parancsnoka az, aki. Megkezdődött a vállról indítható légvédelmi rakéta, mint kategória (MANPADS) kiirtása a Honvédségből az Iglák pótlás nélküli kivonásával. Merthogy a Mistral - főként a magyar Atlas konfigurációban - csak a rakéta teljesítménye tekintetében hasonló fegyver, alkalmazhatósága terén nem annyira flexibilis. Nem lehet vele bokorba bújni, elfutni, azaz pont a VSHORAD legfontosabb attribútumait vonták meg az UNIMOG-ra, azaz egy jármű magas platójára telepítéssel. 
A miniszter által tett NATO-felajánláshoz szükséges barát-idegen felismerőberendezés-integráció 2008 márciusára fejeződik be, és akkor is csak kérdőjeles eredménnyel: kilenc célmegjelölő lokátorral felszerelt vezetési pontot (MCP) szerelnek fel csak a kérdező berendezéssel, az indítóállványokat (FU) nem, ami jelentősen korlátozza a felajánlott erők alkalmazhatóságát. Ugyanebből a nyolcmillió eurós forrásból bőven biztosítható lett volna a felajánlott szakaszok két (három) MCP-je mellett FU-ik felszerelése is IFF-el. A folyamatban lévő beépítési program pikantériája, hogy az első MCP-t ki kellett vinni az MBDA-hoz, és csak a maradék nyolcat csinálják meg Magyarországon, csapatnál.
A szociálliberális kormánynak nem sikerült zöldágra vergődnie a harmadik 3D-s lokátor ügyében sem, s ezáltal mulasztásos módon veszélyezteti Magyarország biztonságát. Az ügynek nem kedvez a kabinet példátlan népszerűtlensége más ügyek kapcsán, hiszen így aligha vállalnak fel egy újabb anti-PR akciót, amilyen a környezetvédők erőszakos eltávolítása lenne egy építkezési helyszínről. 
A HM-kommunikáció mellett egyszerűen elmentek az események, lehetőségeik soha nem térnek vissza, ellenfeleik sikerrel keltettek pánikot a lakosságban, még ha a közélettől megundorodott emberek nem is mentek el szavazni elegen egy eredményes elutasítás érdekében. A szocialisták megosztottságát a pécsi közgyűlés legutóbbi, immár elutasító álláspontja jelzi, mely egyértelműen a helyi politikai túlélésük előnyben részesítése az országos kohézióval szemben. Szerintem ugyanakkor a jobboldali ellenzék viselkedése nem illik nemzeti elkötelezettségéhez, értékrendjéhez, ami részben politikai oppportunizmussal, részben pedig azzal magyarázható, hogy a 80-as évek magyar ellenzékisége, melyből kinőtt, át-meg-át van szőve "zöld" és "pacifista" ideákkal. Utolsó - ez utóbbihoz kapcsolódó - tényezőként pedig a köztársasági elnök személye sem kedvez a megoldásnak. Jól látható, hogy a nemzeti biztonságot prioritásként kezelő szereplő nincs jelen a harmadik magyar 3D-s radar drámájában. Magam részéről az eredeti helyszínen, a Zengőn újból megkísérelném a lokátor telepítését, illetve alternatívaként kvázi-permanens jellegű mérőpontokat állítanék fel délen réskitöltőkből (SZT-68U, P-18). Ja, és adnék pénzt hazai méteres hullámhosszú és multistatikus radar kutatás-fejlesztésre.
Úgy tűnik, a HM-et nem különösebben befolyásolja, hogy nincs meg a harmadik helyszín és hogy a bánkúti és a békéscsabai RAT-31DL-ek hadrendbe állítása máig sem történt meg elsősorban az olasz szállító (SELEX Sistemi Integrati) hibái miatt - az új lokátorokkal márpedig vannak gondok. Augusztusban szép csendben becsukták a városföldi kihelyezett radar szakaszt, mely elhelyezkedésével optimális lefedettséget biztosított a magyar merevszárnyú katonai repülés otthonának is nevezhető Kecskeméti repülőtér környékén. 
A reptérre elhelyezett új közelkörzeti lokátor nem helyettesítheti a városföldi P-37-eseket és PRV-17-eseket, ahogy az ottani (2004-ben Mode 4-es képességgel felruházott) AN/TPX-54 másodlagos radart sem.
Míg a SALIS programot követően a HM belépett a SAC programba, ami az An-124-es és C-17-es hozzáférésen kívül a SAC bázisának magyarországi, pápai elhelyezését is biztosította, csak visszalépés történt a nemzeti légi szállító képesség terén. Nincs utódja az An-26-osnak, miközben a környező országok találnak megoldást hasonló "missziós" feladatrendszerükre: a lengyelek a CN-295-össel, a románok és a bulgárok a robusztus C-27J-vel, a csehek pedig a A-319CJ-vel, mellyel VIP-et éppúgy lehet szállítani, mint katonákat (ha eszközöket csak nagyon korlátozottan is). Az Ancsa egy rendkívül megbízható, kipróbált veterán, de egyszerűen túl kicsi és túl lassú a jelenlegi feladatrendszerhez, arról nem beszélve, hogy - amint azt a szlovákok hejcei katasztrófája is igazolni látszik - olyan hiányosságokat hordoz a személyzeti ergonómia terén, melyeket már kiküszöböltek az újabb típusokon. Az An-26-os Magyarországon rendkívül biztonságos karriert futott be (az egyetlen katasztrófa épp negyedszázada történt), de az új, összetett feladatok végrehajtása során nehezebben kezelhető kockázatoknak is van kitéve korlátai miatt, mint korábban. A nemzeti légi szállító képesség ennél talán sokkal fontosabb eszközei, a közepes szállító helikopterek terén súlyos visszalépést jelent a hazai javítóképesség visszavonhatatlan megsemmisülése a DR Rt. vonatkozó létesítményeinek lerombolásával. 
A h. miniszter MEDEVAC-vállalásának teljesítésére kiírt tender, annak elnyerése, megvalósulása súlyos késést szenved, és ezer sebből vérzik, kezdve a szakmában teljesen outsider és tapasztalatlan fővállalkozótól (Solar Kft.), a felemás műszaki konfiguráción át a szárazföldi (sérülésveszélyes) kiszállításig. Az orosz államadósság 2004-es leírása ebből a szempontból jóvátehetetlen mulasztás, míg Szekeres Imre azon elképzelése, hogy a kivont MiG-29-esekért majd helikoptert javítanak/adnak az oroszok, enyhén szólva irreális, viszont jól hangzik.
És ezzel elérkeztünk a légierő fontos tulajdonságához, melyet a jelenlegi miniszter maximálisan kihasznál. Nevezetesen a látványosságról van szó, arról, hogy még egy küszködő, alulfinanszírozott légierő(lködés) is kitűnően működhet politikai PR-felületként. 
Szekeres - akinek egyik legközelebbi embere, Bocskai István szóvivő repülőműszaki volt Taszáron - ezt a 2007-es repülőnapon be is bizonyította, ahogy a pápai siker kapcsán is, ráadásul úgy, hogy arra a kormányra, melynek tagja, enyhén szólva nem járnak jó idők. Számára minden nagyon szép és jó is lenne, ha a Gripen-ügyben nem lennének korrupciós találgatások, ami lehetetlenné teszi a vadászgép-program hatékony kommunikációs alkalmazását. Van olyan érzésem, hogy a Gyurcsány embereként a HM-ben tevékenykedő Vadai Ágnes államtitkár vizsgálatai a kérdésben nemcsak az Orbán-kormány 2001-es döntését hivatottak gyanúban tartani, hanem egyben Szekeres Imre PR-lehetőségeit is hivatottak korlátozni. Míg a miniszternek érdeke lenne egy sikeres Gripen-program, a kormányfőnek nem az. Ennek ellenére a Párizsban dísszemle-élményeket szerzett Szekeres Imrét nem lehetett eltántorítani a felesleges, veszélyes, és repültórákat pazarló augusztus 20-i díszelgéstől, és 2008-ban a légierő születésének 70-ik évfordulóján is nagyszabású repülőnapra számíthatunk, neki is hála. Kár, hogy ettől még nem lesz jobb a nem létező légierő helyzete.
A Gripen-program rákfenéje (mint azt előző bejegyzésemben írtam) szerintem a kiképzésre, jártasság fenntartására szolgáló repült órák számának elégtelensége. 
A probléma orvoslása nem várható, és az egyedüli kiút a telepíthető swing-role képességcél feladása, szép csendben, a nép úgyse tudja mi az. Itthon a Pumák majd adják a QRA-t, esetleg bevállalhatjuk Szlovéniát is, néha esetleg a Baltikumba is áttelepülhet három gép és hat-hét hajózó. A típus első külföldi gyakorlatán, májusban Decimomannuban ígéretesen szerepelt. Legfeljebb egy két-három fős "berepülő csapattal" érdemes a teljes swing-role repertoárt (Maverick, TGP/LGB, radar recce, utántöltés, stb) begyakoroltatni és jártasságot fenntartani, hogy adott esetben legyen miből kiindulni.
A MiG-29-esek hadrafoghatósága kritikus szinten van, ami persze nem újdonság. Vegetál a fegyverrendszer, így nem kizárt, hogy a keszi átadás-átvétel korábban lezaljik, mint 2009 január 1. Ha úgy dönt a politika, meg fog történni nyáron, ha teljesülnek a szakmai feltételek, ha nem. Jelenleg még csak az biztos, hogy a Gripen-csapat egy nyári vidseli lövészet után párhuzamosan készültséget fog adni szeptembertől. A csehek megcsinálták - utalhatnak a 2005-ös, 8 fős caslavi készültségre a magyar döntéshozók. Igaz, ott nem volt repórahiány, megtámogatták fizetéssel is a dolgot, és a döntéshozatal egy percig sem álmodozott swing-role képességről. 
Ahogy dobják a 29-est, rövidesen megy az Alba is, bár nem zárható ki, hogy az Aerotechnika sikeresen lobbizik néhány L-159 lízingjéért.
Végül, de nem utolsó sorban, air power vonatkozású értékelnivaló az UAV-k megjelenése a Honvédségben, ha nem is a tradícionálisan értelmezett (meg már úgysem létező) légierő keretében teszik ezt, hanem az "utazó nyulak" (nem bántó szándékkal, de ez egy szubjektív, légierős írás) force protection eszközeként. A Sofar Mini-UAV egy csodálatos képességet hoz be a Honvédségbe, és az optikai hasznos terhelés csak a kezdet, lehetne a csomagban NBC-detektor, ELINT-vevő, vagy zavaróállomás is. 
Azon kívül, hogy egy évvel a 177 millió forintos szerződés aláírása után még nincsenek kinn a gépek Afganisztánban, csak az alacsony beszerzett mennyiséggel van gondom. A két készlet, azaz hat repülőeszköz nagyon kevés: hadműveleti (plusz extrém környezeti) körülmények közt ezek bizony fogyóeszközök.
Ezúton kívánok minden blogomra tévedőnek boldog új évet, és a döntéshozóknak azt a jóakaratot és alázatot, amellyel sikeresen tehetnek a (nem létező) légierőért.
Zord
