Légierő Blog

Légierő, légvédelem, Air Power. Elsősorban Magyarországgal kapcsolatos hírek, kommentek.

zord.gabor@gmail.com

Friss topikok

Kalendárium

február 2026
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28

Címkék

Airbus Helicopters (27) AirPowerNews (117) éleslövészet (25) f 16 (20) Gripen (78) gripen (76) Győr (18) H145M (39) H225M (16) Hajmáskér (38) helikopter (53) hírek (67) honvédség (23) hungarian (29) hungary (63) JTAC (15) Kecskemét (67) kecskemét (45) Körös-hegy (30) Kub (21) légvédelmi rakéta (25) lövészet (18) magyar (44) Magyar Honvédség (20) Mi-17 (25) Mi-24 (35) mig 29 (38) mi 17 (19) nato (20) Pápa (26) radar (23) Szolnok (53)

HTML

Radarnapi gondolatok

2008.02.06. 23:13 | zord | 49 komment

Ma van 62 éve, hogy Bay Zoltán megmérte a Hold-Föld távolságot egy méteres hullámhosszú radarral a szétlőtt Budapestről. 1994 óta ez a nap a magyar rt-sek fegyvernemi napja is egyben, a napjainkban a hagyományt az 54. Veszprém Radarezred viszi tovább.

Míg az eredetileg a Zengőre tervezett háromdimenziós lokátor körüli vitákkal teli van a padlás, kevés szó esik a lokátorokat és a vezetési rendszert üzemeltető (stb.) ezredről, pedig meggyőződésem szerint „az akár hosszú távúnak bizonyuló ideiglenes megoldás” az ő hagyományos képességeikre („települünk, azt radarozunk”) alapulhat.

Azért mondom ezt, mert jogi procedúra ide vagy oda, nagyon kevés esély van arra, hogy a harmadik RAT-31DL elhelyezése belátható időn belül megvalósuljon. A kutyaszorítóban lévő kormányzatnak csak púp lenne a hátán a kierőszakolt építkezés nyomán elkerülhetetlen konfrontáció a lakossággal, vagy akár a helyi szocialistákkal, miközben az ellenzék dörzsöli a tenyerét, vagy inkább mossa a kezét. A mecseki radar ügye kommunikációs szempontból elveszett, aminél a kommunikációs kormányzás korában rosszabb hír nem is lehetne. Mindez erőviszonyokra lefordítva: azok az emberek, akik ellenzik a radart, bizonyítottan a végsőkig elmennek, és ebben az ország közvéleményének túlnyomó többsége támogatja őket, míg a kormánynak azért nem olyan fontos a légtérellenőrzés ügye, tudja, hogy csak veszíthet a megoldás erőltetésével.

Ha október 23-án jobboldali tüntetőt vernek Budapesten a rendőrök, akkor az úgynevezett „másik fél ország” még tapsol is a közegnek. Ha valamikor a jövőben környezetvédőt fűrészelnek le egy fáról a Tubesen, majd rabomobilba dugják a kamerák kereszttüzében, akkor amiatt bal-jobb egyaránt fel lesz háborodva. „Miért hagytuk hogy így legyen?” Jó kérdés, de mint az előbb is írtam, ez már eldőlt, a túlméretezett pöffeteget ma mételynek, rákkeltő sugarakat kibocsátó nátó-szörnyetegnek tartják az emberek. Ez sajnálatos, de akkor, amikor morális normák és stílus tekintetében a népesség nagy részének a valóságsók jelentik a forrást, egyáltalán nem meglepő.

Nem mellékes, hogy a NATO C-17-es (SAC) bázis pápai elhelyezése kapcsán kialakult helyzetben a harmadik 3D radar elhelyezésére vonatkozó szövetségi nyomás is gyengülni fog.

A politikai kitérő után a radarokhoz visszatérve: mivel a fix 3D mérőpontokra alapuló korszerű légtérellenőrzés célkitűzése csorbul, fenn kell tartani, de inkább erősíteni szükséges az ezred speciális réskitöltő képességeit. A meglévő eszközök – a közvélekedéssel szemben – egyáltalán nem rosszak, főleg arra tekintettel, hogy információs csatolásukat a vezetési rendszerhez megoldották. Most az egyik legsürgetőbb feladat, hogy a méteres hullámhossz rádiolokációs célú felhasználását a frekvenciagazdálkodási adminisztrációnál továbbra is biztosítani kell. Vissza kell verni minden olyan – esetleg külső, pl. amerikai – támadást, mely a sáv ezirányú ellehetetlenítését célozza. A P-18-as (1RL131, Spoon Rest-D) egy rendkívül rugalmas eszköz, gyorsan telepíthető, ebben a helyzetben különösen nem engedheti meg magának a Honvédség, hogy elveszítse. Nem lenne szabad kidobni az egyetlen – még a Vega osztálycsoport örökségeként megmaradt – Oborona (5N84AE, Tall King-C) lokátort sem, mely a Tolna megyei Medinán értékes felderítési adatokat szolgáltat. 

Még 2006-2007 fordulóján beszéltem Tömböl László jelenlegi ÖHP parancsnokkal, aki azt mondta, hogy a méteres tartományú radarokra hosszú távon számít a Honvédség. Az Oboronának azonban mennie kell – mondta – mert hosszú telepítési ideje (mintegy 48 óra) „nem illik a mobil koncepcióba” és mert egyedi példányként „logisztikai támogatása nehézkes”. A technika üzemeltetésében és alkatrészügyeiben nyilván jobban képben levő csapattisztek szerint ugyanakkor ez utóbbi nem állja meg a helyét, a 32 méter fesztávú antennával felszerelt lokátor alkatrészigénye és -költsége nem jelent kimagasló tételt a radarezrednél.

Amikor a múlt hétvégén radarspotterkedtem, örömmel láttam, hogy a „haderőreformisták” vagdalkozása még nem érte utol az Oboronát. Úgy szombaton délután a szemerkélő esőben, mint vasánap délután a ragyogó napsütésben rendíthetetlenül húzta napi grafikonját a Medina feletti dombháton.

Az új kutatás-fejlesztési keretek (FLÜ) között (úgy az Arzenál, mint a Sagax, stb. bevonásával) ugyanakkor fejlesztési pénzt kellene juttatni a hazai méteres és kapcsolódó multistatikus kutatásoknak, fejlesztéseknek. Itt a helyzet, most vagy soha! Benfentesek szerint „százmillióból csodát lehetne művelni” ezen a területen.

Ha volna rá egyetlen mód, a kicsi, kivéreztetett közösségen belüli harcoktól most el kellene tekinteni! A nagy tapasztalatú állami cég ne csak fanyalogjon a spin-off vállalkozás kisérletén, hogy „nem lehet elég stabil félvezetős adót összehozni”, hanem szálljon be a megvalósításába! Ha mondják neki fentről, adnak hozzá pénzt, majd beleveti magát...Mert azt nyilván nem kell mondani, hogy milyen potenciált hordoz megában egy szoftverrádió-technológiára épülő méteres radar, ha a kellő teljesítményt sikerül összehozni. 

Csak emlékeztetőül: Eged Bertalan csapata már sikeresen demonstrálta prototípusát úgy a P-18-as, mint az Oborona antennájával.

Kitekintésként érdemes lenne megnézni, hogy a „nagy unióban” mostanság mi a helyzet a méteres technika terén, különös tekintettel az antennákra.

A réskitöltés fokozódó igénye felveti, hogy bő évtizednyi feledés után vessünk egy pillantást a „régi” deciméteres sávra is, melyen belül helyet foglaltak a Honvédség (Néphadsereg) mindenkor leggyorsabb radarjai. A P-15, P-19, Kaszta-2E (Flat Face-A, -B, -E) sorról van szó. Úgy tudni, hogy az a néhány készlet Kaszta, mely a rendszerváltáskor a Rádiótechnikai Főnökség ügyes hozzáállásával (különös tekintettel Farkas Attilára) még bekerült az országba, még megvan valahol. Ahogy a civil alkalmazások mozdulnak felfelé, talán meg lehetne nyitni nekik egy sávot (UHF, azaz C-sávban vagyunk). Csehországban a modernizált P-19 működhet, nem hiszem, hogy idehaza ugyanott elmozdíthatatlaul terpeszkedne valaki.

Zord

 

Címkék: veszprém tubes radar lokátor zengő medina arzenál rat 31dl p 37 prv 17 radarezred bay zoltán p 18 1rl131 spoon rest d oborona 5n84ae tall king c sagax eged p 15 p 19 kaszta 2e flat face

Még épségben...

2008.02.02. 00:09 | zord | 15 komment

Miután Buci kolléga tájékoztatott, és sikerült megerősítenem, kicseréltem a képeket a múlt csütörtökön valóban katasztrófát szenvedett oldalszámra, a 10445-re. A 10447-et a honvedelem.hu "hivatalos" helyszíni riportjából vettem. Hiba volt, a jövőben óvatosabban járok el a források megválasztásánál! Mint kiderült, azt a gépet már 2006-ban leállították, így nem is repülhette a végzetes feladatot.

A 10445-ös oldalszámú Minyó szintén Mi-8Sz, azaz szalon változat volt eredetileg. A két itt közölt kép még a 2000 májusi repülőnapon készült róla.

Zord

 

 

 

Címkék: hungary hungarian mi 8s mi 8sz 10445

A katonai repbiztonság fekete napja

2008.01.31. 23:19 | zord | 42 komment

Újabb áldozatot követelt a védelmi vezetés hanyagsága és kötelezettség-mulasztása a magyar katonai repülésben. Ma 1819-kor lezuhant és megsemmisült a szolnoki helikopterbázis egyik Mi-8-asa, a fedélzeten tartózkodók közül egy fő életét vesztette, ketten súlyosan, egy fő könnyebben sérült meg. 

Lükő Zsolt főtörzsőrmester fedélzeti szerelő hozzátartozóinak őszinte részvétem, és mihamarabbi gyógyulást, a felépüléshez erőt kívánok a túlélőknek!

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, hogy néhány szolnoki minyós ismerősöm részese volt-e a katasztrófának. Egy dolog biztos csak: a közösség kicsi és szakmai problémáik jól ismertek azok körében, akik tisztán akarnak látni.

És ezzel némi magyarázatát adnám annak, amit a bejegyzés első mondatában írtam. A hírek, mint minden repülőesemény kapcsán, arról szólnak, hogy a hatóságok megkezdték az esemény vizsgálatát. Arról nincs szó, hogy egy valamirevaló vizsgálat azzal kezdődik, hogy megnézik: az adott feladat végrehajtásának biztosítva voltak-e a feltételei. Így még mielőtt egy újjal hozzányúlnának a roncshoz - mely az esemény közvetlen kiváltó okát nagy valószínűséggel magában hordja - már tudni lehet sok mindent. Amikor az illetékesek megkezdik a mai katasztrófa vizsgálatát, minden bizonnyal tudják, hogy a személyzet kiképzéséhez és jártasságának fenntartásához szükséges feltételek NEM VOLTAK BIZTOSÍTVA. Akármi is okozta közvetlenül a gép pusztulását, a személyzet egy tagjának halálát és három hajózó sérülését, annyit már most tudunk, hogy a repülőeseményhez vezető láncolatnak ismert legalább ez az egy láncszeme. Így felelősők már most vannak, ha hivatalból nem is lesznek megnevezve, és elütik azzal vétküket, hogy "pilótahiba" vagy "műszakiak figyelmetlensége". 

A helyszíni részvétnyilvánítás sem csökkenti azok felelősségét, akiknek kötelességük lett volna a biztonságos repülőüzem feltételeit a legmagasabb döntéshozói szinten biztosítani.

Talán a Gripen- (svédek által biztosított üzemképesség) és az An-26-os közösség (intenzív "éles" igénybevétel "melléktermékeként" megőrzött jártasság) repeseményeinek kivételével korunkban minden magyar katonai repeseményre igaz a fenti megállapítás. 

A sors iróniája, hogy a katasztrófa pont aznap következett be, amikor az a rendszer, melytől a válaszokat most reméli az ember, ismét bizonyította önnön hiányosságait. Az An-26-osok légialkalmasságijának január 25-i visszavonásáról van szó, melyről némi telefonálgatás és levelezgetés után a HM ma délután kiderítette, hogy a Honvédség gépeire persze nem érvényes. Annak ellenére, hogy tavaly a PLH és a KLH összevonásával elvileg nagyot léptünk a hatósági tevékenység (közte a repbiztonsági ellenőrzés) integrációja irányába. A repülésbiztonság egy és oszthatatlan, ugye?

Noha a NKH által történt intézkedés európai uniós alapja körül van némi bizonytalanság (nyugati ipari lobbi a keleti technika kiszorítására?), felmerül a kérdés, hogy miben különbözik Magyarországon egy civil és egy katonai lajstromú Ancsa? Azok a repülésbiztonsági okok, melyek a döntéhez vezettek, csak civil gépek esetében állnak fenn, szürke festésű, ék-felségjeles technika esetében nem? Fiatalabbak a katonai Ancsák, vagy mi? Jobban műszerezettek?

Van valakinek valami ötlete?

Zord

Címkék: katasztrófa szolnok mi 8 mi 17 an 26 lükő zsolt plh klh

süti beállítások módosítása