Győzött a racionalitás, uszkve egy hónapja ~napi rendszerességgel repül kesziből Kecskemét.
A gondolat már néhány éve felmerült, ennyi ideig tartott a megvalósítás. A kevés repült órára (is) visszavezethető balesetek nyomán a vezetés is belátta, hogy ez elkerülhetetlen.
Az érvek győzedelmeskedtek azok fölött is, akik az éles fegyverzet gyakori röptetése miatt tartottak ettől a megoldástól. A magyar légierő-kultúrában máig egyfajta "félelem" övezi az éles fegyverzet jelenlétét, nem is annyira az azzal közvetlenül kapcsolatban lévők, azt alkalmazók, sokkal inkább a vezetés, az elöljárók részéről a nagyobb felelősségvállalás miatt. A ritkán előforduló események sajnos csak megerősítették ezeket a berögződéseket, de szerencsére ezúttal ez sem állhatott a változtatás útjába.
A korlátozott erőforrások (úgy humán mint technika) hatékony kihasználásának ez a módja, amint arra számos országban van példa. Megkockáztatom, hogy az egyszázados vadászlégierők számára nincs sok más választás, különös tekintettel arra, ha pilóta és repülőgép-harcértékük egyaránt az ideális harmadára-negyedére csökken, amint az idehaza is történt.
Zord
Ui: Kérdés, hogy az átállás a teljes repült óraszámban jelent-e változást, vagy a keszi repültetésével párhuzamosan a kiképzési célú felszállások számát visszaveszik. Nem ismert, hogy biztosítottak volna többlet-forrást az alakulat számára. A másik kérdés a rakéták élettartama, hiszen sem az R-73, sem az R-27 nem híres a hosszú légi üzemidőről (néhányszor tíz óráról tudni). Meddig futja?
Mivel sokan kérték, most közkívánságra megosztom a légierő blogos közösséggel néhány fotómat 1999-ből, az Allied Force hadművelet idején fenntartott emelt szintű készültségi szolgálatról.
1999. május 12. Kecskemét. Készültségben a 10-es oldalszámú 29-es. Teljes fegyverzettel várakozik a gép.
Négy és egy tartalék géphez négy keszi pilóta dukál. Javítsatok ki, de szerintem balról jobbra: Kovács Péter, (ismeretlen műszaki), Hajdú Attila, Németh Gábor, Vári Gyula.
Az egyik géppárt riasztották, már kinnt vannak a 30-ason. Végül nem emelték őket, és a másik géppár szállt fel.
Visszatérés őrjáratról, az egyik gép oszolj közben...jól látható a négy R-73-as és a két R-27-es, illetve a pótos.
A 03-as laszállás után gurul vissza, körülbelül a NATO-hangár vonalában, ami akkor még nem létezett.
Az utolsó 100 komment: