1999. április 2-án a belgrádi 250. rakétadandár 8. rakétaosztálya (Obrenovac) Vukicsevica falu mellett foglalt tüzelőállást, kihasználva a szántóföldeket segélyező fasorok és -csoportok nyújtotta természetes álcázást. Április 5-re virradó éjszaka a támadó amerikai repülőgépekkel szemben folytatott harci munka közben érte őket két HARM-találat, megölve Nebojsa Tepavac őrnagyot, másokat megsebesítve. Az osztály, technikájának javítását követően tíz nap múlva állt ismét készültségbe. A háború végéig összesen öt lövészetet hajtottak végre.
Szép, öreg fákkal és fiatalabb akácosokkal tarkított ligetben áll a hősi halált halt lérakos emlékműve.
2000. október 5-ét követően támadt egy kis terminológiai bizonytalanság, de Szerbiában a mai napig NATO agresszió az 1999-es háború hivatalos és széleskörűen elfogadott megnevezése, ahogy a 8. rakétaosztály által állított emlékművön is szerepel.
Ez a kép talán visszaadja, hogy milyen a természet adta lehetőségek kihasználhatósága az álcázásban a lérak osztály számára. A mai képfeldolgozó algoritmusokkal nyilván megoldható, de 1999-ben még nem volt könnyű a begyűjtött EO/SAR IMINT adattömegből operátori munkával kiszűrni az ilyesmit, a mesterséges vizuális és rádiólokációs (szögvisszaverős) álcázásról nem is beszélve. Nem véletlen, hogy az osztályok sebezhetőségének legfőbb oka inkább az RF tartományban keresendő. A centiméteres sávú, tűzvezetési célú kisugárzások közvetlenül a HARM-ok, közvetve az ELINT/ESM adatokból generált ATO DEAD bevetések (kisebb részben a csírázó TST mechanizmusok) révén jelentettek veszélyt - amit a légvédelem oldalán ugyanakkor a megtévesztő sugárzók (IRZ) széleskörű alkalmazásával mérsékeltek. Az osztályok felderítő szenzorai, a P-12/18 lokátorok méteres sávú kisugárzásai 1999-ben nem jelentettek a targetingben jól kihasználható forrást a támadó fél számára.
Zord
