A magyar katonai repülés ügyének egyik egészében sikeresnek értékelhető lépéseként egy MiG-21-es került az újdonsült kecskeméti körforgalomba, hogy hirdesse, miről (is) hírös ez a város.

Zord
A magyar katonai repülés ügyének egyik egészében sikeresnek értékelhető lépéseként egy MiG-21-es került az újdonsült kecskeméti körforgalomba, hogy hirdesse, miről (is) hírös ez a város.

Zord
Az 1999-es háborús kutatásokat folytatván a LégierőBlogger ma a vajdasági Nádalja melletti szántóföldön elesett újvidéki kubosok (240.szrp) emlékművét kereste fel. Dragan Bandics sztari vodnik és Alekszandar Popovics vojnik egy Kub SzPU-ban vesztek oda június 1-re virradó éjjel, amikor az ütegük által célba vett amerikai F-16CG raj vezére (egy közeli CJ-ről indított HARM biztosította elnyomás fedezete mellett) a rakétaindítások helyét éjjellátó szemüveggel illetve célzókonténerrel felderítette, majd lézerirányítású bombákat dobott arra, és telitalálatot ért el. A támadást egy harmadik katona, Ivan Petkovics túlélte. A Trabant 61 hívójelű amerikai pilóta, Julian M.Chesnutt őrnagy tettéért Ezüst Csillag kitüntetést, majd 2001-ben James Jabara díjat kapott.

Bokor a horizonton. Ez mutatja a helyet, ahol a két jugoszláv lérakos életét adta a hazájáért.

A fiatalemberek emlékműve az irányjelző bokorral.

Az emléktábláról kiderül, hogy a katonák a 3947-es postífiókszámú újvidéki alakulatnál, azaz a 240. Önjáró Légvédelmi Rakétaezrednél szolgáltak.

Nádalja központja a háborús emlékművel, melyre külön elhelyezték a Szrbobranban (Szenttamáson) született Szinisa Lausev vodnik prve klase emléktábláját is, aki szintén a 240. ezrednél szolgált SzURN-on, mint 1Sz31 kezelő, és 990328-án Csenej mellett esett el, HARM-találattól. A képen látható kerekesszékes úriember volt segítségünkre a szántóföldi emlékmű megtalálásában.

A délszláv háborúk emlékműve a szenttamási (Szrbobran) templomkertben.

Cessna és gyülekező vadlibák Szegednél az őszi napsütésben.
Zord
A LégierőBloggernek ezúttal személyesen sikerült eljutnia a csak Törökország által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság kiáltásának évfordulóját (idén a 32-iket) kísérő katonai parádékra Lefkosában (Nicosia) és Girnében (Kyrenia). Vajon most, hogy jószerivel összeomlott a szomszédos Közel-Kelet, vajon a ciprusi kérdés megoldása kerülhet-e közelebb?

Konkurszos katona a lefkosai felvonuláson.

A Török Légierő CSAR Cougarja a felvonulási tér felett. Jól látható a FLIR-torony, a fényszóró és az mellső AN/AAR-60 indításjelzők.

A szigeten állomásozó török erők Stingerrel is fel vannak felszerelve.

M48 Patton útban a parádén.

Ez már az északi parti Girne (Kyrenia), ahol a Solo Türk bemutatóját filmezi a közönség és egy drón. Ez az a város, ahol 1974-ben elkezdődött az invázió.

Ismerős F-5-ösök bukkannak elő a girnei parti szállodasor mögül.

Török félhold speciális kivitelezéssel.

A Perry osztályú Gökova fregatt felett a Török Csillagok egyik gépe.

Szakszerű kezekben a rádió és az irányítás.

Az airshow hátteréül szolgáló hadihajó immár a Kyreniai-hegység oldalából szemlélve.
Zord