A főleg nagy távolságú és nagyobb létszámú, gyors személyszállításra alkalmas Airbus A319-es februári érkezése után a hétvégén Kecskeméten újabb típus, a Dassault Falcon 7X csatlakozott a honvédség látványosan bővülő légiszállító flottájához. Mivel nagy érdeklődésre számot tartó, általam szorosan követett témáról van szó, s mert mostanában igencsak ráérek, a szokottnál kissé bővebb bejegyzésben adok teret mondanivalómnak, a HM által biztosított fotózási lehetőség eredményét kísérendő.
Akár a kategóriára jellemző reklámfotó is lehetne: csomagok a lépcső mellett, utasokra várakozva. Itt persze fordított a helyzet, érkezés utáni a pillanat, a bőröndök valszeg az átrepülést végzőkhöz tartoznak.
A légiszállító képességnek a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében megvalósuló helyreállítása-fejlesztése ezzel második fázisába jutott: a hivatalos hazai terminológiában csapatszállítónak nevezett nehéz kategóriát a könnyű, többcélú szállító- és futárgépé követi. Mint arról a LégierőBlogger többször is beszámolt, a harmadik kategória - melyet a HM nomenklatúrájában közepesként, illetve "rámpásként" említ - beszerzése kormányhatározatban rögzítettek szerint szintén folyamatban van. Érdemes leszögezni, hogy egy magyarországnyi erőforrással rendelkező állam tekintetében ez a légiszállító képességek legszélesebb, ugyanakkor jogosan el is várható spektruma, melyet nemzeti hatáskörben létre lehet hozni és fenn is lehet tartani. Ezzel egyedül a nemzetközi kontextusban nehéznek, vagy stratégiainak nevezett képesség marad ki, melyet ezen túl is nemzetközi programokban való részvétel (SAC-HAW C-17-esek Pápán), illetve bérlés útján (pl. Volga-Dneypr An-124) tudunk majd igénybe venni. Azaz míg hazai, mondhatni teveszemmel óriási, példátlan előrelépésekről van szó, nem szabad elfelejteni, hogy tulajdonképpen normalizálódásnak vagyunk a tanúi. A Magyar Honvédség "csupán" ténylegesen képessé válik törvényben lefektetett kötelezettségei (Honvédelmi Törvény, Az egyes védett személyek állami légijárművel történő szállításáról szóló 47/2005. HM–BM–GKM–KüM–MeHVM együttes utasítás), doktrínában leírt feladatai végrehajtására. Nem mellékesen, összetételében, feladatrendszerében a Föld országainak legnagyobb része (köztük térségbeliek, szomszédosak) által fenntartott képesség kialakítása zajlik, mely a nemzeti szuverenitás biztosítása érdekében jellemző módon a helyi haderő, légierő szervezeti keretein belül valósul meg.
Az ideiglenes átrepülési lajstromot (9H-AGO) hordozó interkontinentális gép érkezését követően a kecskeméti műszaki torony szomszédságában állt meg. A zóna kandelábereinek fénye sárgára festette a légierőszürkét.
Ahogy az Ancsa, úgy az Airbus és a Falcon 7X igénybevételére is jogosult a kormány és a KEH. A HM szerint nem kormánygépről van szó, hiszen a honvédség üzemelteti, a honvédség feladatrendszerében szereplő tevékenységet végez majd, beleértve a futár- és személyszállítási feladatokat. De őszintén szólva, a lényeget illetően mindegy is: végre itt van az eddigi bérlések nemzeti kézben lévő, szuverén alternatívája. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a Falcon 7X-el egy olyan platformkategória is megjelent a honvédségben, mely teljesítményparamétereinek - 11 ezer kilométer hatótáv, 51kft csúcsmagasság, >10h endurance - köszönhetően felderítő szenzorok széles spektrumának hordozójaként - például SIGINT - is szerepelhet).
Az ék alakú felségjelzés még lematricázva, de a 606-os oldalszám és a kecskeméti bázisjelvény már látszik.
Miként az Airbus esetében, biztonságpolitikai és védelmi-stratégiai okokra hivatkozva a HM ezúttal sem árulja el a konkrét árat, de azt közölték, hogy "használt jellegüket tekintve a szokásos piaci ár alatt" kerültek beszerzésre. A LégierőBlogger becslése szerint a Z2026 háromfázisú légiszállítási képességfejlesztésének a bekerülési-rendszeresítési költségvonzata a 100-150 milliárd forintos sávban mozoghat.
Magyar repülőműszakiak az új jövevény mellett. Az anyagi forrásokkal szemben a növekvő repülőgépflotta emberi erőforrásigényének előteremtése időigényes, rendkívül összetett folyamat, mely alighanem a jelenlegi képességépítés legkritikusabb eleme.
Zárják a Falcon 7X ajtóba épített lépcsőjét, a fokok megvilágítása csíkokat húz a hosszú expozíciós felvételre.
A Teve század háromfajta jelenlegi és tervezett technikájával a legdiverzebb repülőalegység marad a honvédségben.
Plusz egy érdekesség: jól látható, hogy érkezéskor a gép személyzete alig valamivel a küszöb előtt kapcsolta csak fel a leszálló fényszórót.
Zord