Air Power Blog

1999 óta először települnek éles művelet biztosítására Ferihegyre az amerikai légerő légi utántöltő repülőgépei. A gépek a bukaresti NATO csúcs (április 2-4) idején a román légteret védő amerikai vadászgépek őrjáratozásának biztosításában vesznek részt.

A KC-135R-es tankerek (állítólag hat darab) az angliai Mildenhallban állomásozó 100. utántöltő ezredtől (100. ARW) érkeznek a budapesti nemzetközi repülőtérre, mely a befogadó nemzeti támogatás keretében szövetséges erők részéről igénybe vehető egyik magyar repülőtér (Kecskemét és Pápa mellett, vagy inkább helyett, az ottani állóhelykorlátok miatt).

Ma nem sokkal délután egy óra után érkezett az első KC, majd egy órás időközzel a másik kettő. Köszönet Martényi Tamásnak, aki a változékony időjárásban elcsípte az utóbbiakat a ferihegyi final-en.

Zord

Múlt szerdán elbúcsúzott Kecskeméttől Ron Triegel alezredes, a Luftwaffe tanácsadója, aki 2004 óta tevékenykedett a magyar vadászrepülésben. Kevés olyan külföldi van, akinek többet köszönhet a Honvédség.

A befejezés szimbolikusra sikerült: a 45 éves Ron ugyanazon Albák egyikén hajtotta végre utosó repülését Magyarországon (utasa a német véderőattasé volt), melyekkel 1982-ben az NDK Nemzeti Néphadsereg (NVA) légierejének (LSK/LV) főiskoláján pilótakarriejét kezdte.

Ron 1986-ban került csapathoz, Preschenbe a JG3-hoz, mely 1988-ban kapta meg a MiG-29-es típust. Egyike volt annak a mindössze 33 volt NDK-s pilótának, akiket átvilágítás és különbözeti vizsgákat követően átvett az egyesített Németország Luftwafféja.  

Laagéba került, és 2004-ig – immár a JG73 első századában – MiG-29-esen repült, 1500 órát töltött a pilótafülkéjében. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az orosz berepülőpilótákon kívül nem, vagy legfeljebb csak nagyon kevesen szereztek ennyi tapasztalatot a típuson.

A német század, bár Németország északkeleti részében készültséget is adott, elsődlegesen biztosította a MiG-29 agresszor szerepkörben történő fellépését NATO-szerte. A típus megismertetésének oroszlánrészét válallták magukra, mivel egyedül Németországban volt biztosított az a hadrafoghatósági szint, mellyel a gyakorlatokon történő részvétel érdemben (megfelelő géplétszámmal) megoldhatóvá vált.

Miután megkezdődött az Eurofighterek rendszeresítési folyamata a JG73-nál, a 29-eseket kivonták, és egy múzeumi példány kivételével, jelképes, egy eurós összegért átadták Lengyelországnak. (Értelemszerűen az első ajánlatot Magyarország kapta, természetesen feleslegesen). A Luftwaffe gépei egy második MiG-29-es század felállítását tették lehetővé. Az erőfeszítés nem veszett kárba, a lengyel 29-es közösség a minap vette át a baltikumi NATINADS-keszit immár másodjára a litvániai Siauliaiban.

Ron „igénybevételének” ötlete (német ajánlkozás nyomán) Kecskeméten fogant, és csodák csodájára meghallgatásra talált az elöljáróknál. (Az igazsághoz tartozik, hogy a kecskeméti ezredparancsnokként népszerű, légierő-pancsnokként nem éppen az Sági János tábornok kezdetben nem tartozott a támogatók közé). A huzamosabb ideje vegetáló hazai MiG-29-es flottára tekintettel a német pilóta csak Alba időt kapott, ezen repülve és a tanteremben adhatta át taktikai tanácsait a magyar hajózóknak. Elég volt egy pillantást vetni az Albák hátsó ülésére, Ront azonmód elárulta magával hozott szürke Luftwaffe-standard sisakja. Bár már korábban megkezdődött a NATO-eljárások meghonosítása,  tapasztalataival kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a szövetséges gyakorlatokon sikerült taktikai meglepetést okozni, különös tekintettel az AMRAAM-shooterek elleni manőverekre. A Gripenre átült 29-es pilótákban még hosszú ideig szolgálhatja ez a tapasztalat a magyar vadászrepülőket. 

Amennyiben a magyar MiG-29-esek némi avionikai fejlesztésen is átestek volna, az üzemképesség megfelelő szintű biztosításával pedig a hajózóállomány jártasságát fenntartják, alighanem további eredmények is születhettek volna munkája nyomán.

Köszönjük Ron! (Különös tekintettel a 20-as elé adományozott padodra)

Zord

(Most, hogy a hazai radarügyre nehéz napok járnak, megpróbálok körbenézni, hogy a környéken miként oldották meg a kérdést)

Ausztria nem éppen a legharciasabb országként ismert, amióta az 1955-ös államszerződés nyomán kivonultak onnan a győztes hatalmak, és semleges státuszt kapott az európai politikában. A dolgot közelebbről vizsgálva azonban kiderül, hogy ez az imázs is hamis. Sógorék ugyanis a korlátozásaik dacára mindent megtettek védelmi képességeik fokozására. A Goldhaube (hagyományos női fejfedő) projekt keretében létrehozták a légtérfelügyeleti rendszert (Luftraumüberwachung, LRÜ), mely három permanens rádiólokációs mérőpontból, több réskitöltő lokátorból és az ezek infomációit felhasználó vezetési rendszerből áll.

A rendszer egyik legjellegzetesebb eleme az alsó-karintiai Koralpe-hegység csúcsán, a 2141 méteres Speikkogelen létesített, két rádiólokátorból álló mérőpont, melyet ez A2-as autópályáról hosszasan megfigyelhet az Olaszországba tartó magyar utazó is. A munkálatok a zord körülmények miatt nem voltak rövidek: 1977-től 1983-ig tartottak. Az osztrákok érdekes megoldást választottak: az egyik radomban van a katonai, a másikban a civil (Bundesamt für Zivilllufthart, BAZ) lokátor. A katonai egy (a beszerzés idején Selenia) RAT-31S típusú, S (modern F) sávú, 135kW teljesítményű radar. 

Ugyanilyen lokátor van a Bécstől északra 40 kilométerre, 490 méter tszf magasságban található Steinmandlen (a képen az 1985-ben hadrendbe állt mérőpont makettje) is, és ennek a típusnak a telepíthető MRCS-403 változatából áll két példány réskitöltőként rendelkezésre.

Ne tévesszen meg senkit a név. A RAT-31S-nek a gyártón kívül nincs sok köze a DL-hez. 

Az S egy 4x4 méteres, közvetlen párhuzamos táplálású passzív fázisvezérelt antennával felszerelt radar, haladóhullámú végfokozattal. 

Végül, de nem utolsó sorban a harmadik permanens helyszín a 1114 méteres Kolomansberg Salzburg és Felső-Ausztria határán. Történelmi sorrend szerint vele is kedhettem volna, hiszen először, 1968-ban ez lépett szolgálatba. Akkor egy Thomson RV376 2D lokátorral az egyik radomban és egy Marconi S244 magasságmérővel a másikban. 1983-ban váltotta fel ezeket egy RAT-31S, majd 2003-ban egy RAT-31DL, tehát ugyanaz a típus, mely Magyarországra is bekerült.

Nem zárható ki, hogy idővel DL kerül a Speikkogelre és a Steinmadlre is.

Csak emlékeztetőül: ez egy 42 adó-vevő modulos, 10,8x7 méteres aktív fázisvezérelt  antennával felszerelt L (D) sávú (cseh forrás szerint 1375MHz) radar.

A rengeteg alpesi völgy  lefedettségét minősített helyzetben (1998-tól) hat darab Thales RAC3D típusú, kifejezetten kis magasságú célok felderítésére tervezett lokátorral oldják meg, melyből ezen kívül 16 darabot (!) kaptak a Mistral VSHORAD-dal felszerelt ütegek is. 

A Goldhaube központi, megerősített vezetési pontja (a permanens rádiólokációs mérőpontokon is van vezetési képesség) a Salzburghoz közel eső St. Johannban található. Az Einsatzzentrale/Basisraum (EZ/B), melyet a bennfentesek egyszerűen "a hegy"-nek hívnak  elhelyezése miatt, 1977 és 1982 között épült meg. Háborús kormányzati vezetési pontként illetve óvóhelyként is funkcionál.

A LRÜ rendelkezik ezen kívül telepíthető vezetés-irányítási (DCRC) képességgel is.

Zord

(Csak megjegyzésként: az osztrák légvédelmi rendszer ismertetett elemeinek megfigyelése képezte a magyar stratégiai rádiótechnikai felderítés 24/7-es feladatát a hidegháború éveiben).