Három éve működik a Nehéz Szállító Ezred (HAW) Pápán. Mindenki örül és büszke. Sajnos, én nem tartozom közéjük, mert egy olyan protoprojektet látok benne, ami: 1. a haderők nemzetköziesítését célozza (brrrrr), 2: a gyakorlati tartalom mellett és felett politikai célú a térségi amerikai jelenlét biztosítása érdekében, 3: léte és működése a magyar nemzeti szállítóképesség példátlan hanyatlásával (már csak két Ancsa, no Malév) egy időben bontakozik ki. Mindez persze nem gátol meg abban, hogy gratuláljak az alakulatnak, különösen magyar tagjainak és minden magyarnak, aki szakmailag közreműködött a SAC-programban. Ők tették a dolgukat, nem így a "magyar" kormányok.
A negyedik "nehéz szállító".
A HAW-pk hölgykoszorúban vágja fel a születésnapi tortát.
Így osztozik a SAC 12 tagállama a repórákon.
Lukács Viktor főhadnagy, a HAW egyetlen magyar pilótája, 12000 lábon a SAC02 jobb ülésében.
Dolgoznak az F117-es hajtóművek a bal szárny alatt. Kilátás a gép teherteréből lényegében nulla.
Három AN/ALE-47-es csapdaszóró a bal főfutóakna előtti áramvonalazó lemezbe süllyesztve, többek között MJU-51A/B és MJU-53/B infracsapdákkal. Hiába, "színültig" volt a gép VIP-ekkel, s az ördög nem alszik. De bármennyire zsíros, szimbolikus célpont is egy SAC C-17-es, három év nem volt elég arra, hogy pótolva a mulasztást, legalább egy DIRCM-toronnyal felszereljék a gépeket. Még az előbeépítések sincsenek meg.
Ottjártunkkor a HAW hadrafoghatósága 66 százalék volt. A SAC01-on időszakos munkák folytak, melyek hossza indokolta egyes szenzorok, nyílások fokozott védelmét.
Zord
Az utolsó 100 komment: