A Magyar Honvédség kecskeméti bázisának Dongó százada ma a nyilvánosság előtt elbúcsúztatta Aero Vodochody L-39ZO kiképző-gyakorló repülőgépeit, melyek összesen húsz üzembe állított példánya 1994 óta mintegy 12800 órát repült Magyarországon.
A 128-as, személy szerint a kedvenc Albám.
TASZÁR ÉL!
Miniszter és vkf a díszelgésen.
A 2008-as specfestésű 11-es gurul ki.
Erre mondják, hogy ezért érdemes még mindig csinálni.
A mai napra a 33-as és 34-es plastic fantastic jutott.
15 év alatt két Alba semmisült meg, és két hajózó vesztette életét a típussal, mely ugyanakkor központi szerepet játszott a lerombolásra ítéltetett légierő egyre zsugorodó hajózóállományának karbantartásában, kiegésztő repüléseiben. A LégierőBlogger úgy gondolja, hogy az Albatrosz nélkül 2000, a MiG-21-es idő előtti, és pótlás nélküli kivonása óta nem lett volna fenntartható a magyar vadászrepülő képesség a MiG-29-es elégtelen repültóra-kerete miatt.
Az Alba-kivonási ceremónia ALCA-marketing fejezete. Itt a hátát mutatja a jószág.
Cseh berepülőpilóta szabadban tartózkodó nagyobb embercsoport felé zuhan...
...már nem. Szép vortexek a törővégtartályok mögött.
Lassú áthúzásból kifordulás.
Alba a 407-es Ancsával.
Az Ancsa ritka aspektusból.
Az L-39 utódja azonban "lopakodva" már 2004 óta üzemel a Magyar Honvédségben az Aerotechnika Rt. közvetítette Aero Vodochody "gyári" L-159B (6073) alakjában, több bérleti szerződés eredményeként. Szekeres Imre szerint előkészítés alatt van a bérlet meghosszabbítása és kiterjesztése, ám a védelmi miniszter elismerte a LégierőBloggernek, hogy a beszerzési eljárást már a következő kormány zárhatja le. A cél ezer óra bérlése lenne, mely legalább négy gép egyidejű bérletét feltételezi, azaz jelen pillanatban csak úgy lenne kivitelezhető, ha a Cseh Légierő lemondana újonnan átalakított L-159T1 gépeiről, és/vagy néhány együléses ALCA-járól. Kérdés, hogy a nemrégiben nyélbe ütött "L-159-est C-295-ösért" spanyol ügylet milyen hatással van az ajánlat fenntarthatóságára. Hasonlóan kérdéses, hogy miként lehet biztosítani az apró MiG-29-es hajózóállomány jártasságát az Albák nélkül, tekintettel arra, hogy a miniszter immár hivatalosan elismerte: "legalább a jövő év közepéig" maradnak a MiG-29-esek.
Nagyvasak kísérik a 128-as kisvasat. Bár az elmúlt kilenc évben nem tűnt úgy, hogy sorsuk elválasztható egymástól, úgy tűnik, a duplasvancú legalább fél évet ráver az Albára.
"Gripenektől kísérve" a 119-es.
Újra a földön a 11-es a bázis pkh-val a kabinjában.
2006 márciusa óta látom Gripenjeinket időről-időre nyitott tankolócsővel, ahogy a 36-os pilótája is demonstrálta ma. Ha a jövő áprilisban várható politikai változásokra gondolok, szerintem nem ártana végre egynéhány hajózó kvalifikációját lezavarni addig.
Három Alba egy ALCA-val és egy Holddal repül kötelékben.
A 119-es kifordul.
Begurulás a kék hangár árnyékába az elegáns fogadási ünnepségre.
Zord