A cseh haderő 211. repülőszázadának települt állománya május elseje óta – hazai kötelezettségeinek teljesítésével párhuzamosan – őrzi a NATO-szövetséges balti köztársaságok légterét is a litvániai Siauliaiból a NATINADS keretében. Szombaton honi bázisukon, Caslavban jártunk ismét Devil és Stonefort kollégákkal, ahol a külföldi szerepvállalás ellenére sem okozott gondot sikeres, több tízezres nagyságrendű tömeget vonzó, ingyenes nyílt napot rendezni – mint az megszokott már évek óta.
Nem először írok róluk és nem is utoljára, ami természetes, hiszen nincs más, akikhez igazságosabban mérhetnénk saját nagysebességű (vadász)erőnk helyzetét és az azzal kapcsolatos döntéseket.
Bár már leírtam bejegyzésekben és kommentárokban egyaránt, de azúttal megismétlem. A jelenlegi magyar Gripen-program egyetlen reális célkitűzése a hazai bázisú és az Európán belül korlátozott időtartamra telepíthető légtérvédelmi készültségi szolgálat biztosítása. Ennek kell minden erőforrást alárendelni és elérésének szolgálatába állítani.
A logika azt diktálná, hogy ha a csehek 2005-ben kapták meg a gépeiket, és 2009-ben mentek a Baltikumba, akkor a magyarok, akik 2006-ban kapták meg a Gripeneket, 2010-ben menjenek. Nincs róla szó, hogy így lenne, január elsejétől a hazai készültségi szolgálat teljes átvétele van napirenden, illetve a szlovéniai és horvátországi „bedolgozás” (ez utóbbi hosszabb távon is feladat lehet, ha további késedelmet szenved a MiG-21-esek leváltása).
Ennek kapcsán élne egy felvetéssel is a LégierőBlogger: nem lenne-e érdemes megvizsgálni, hogy e két ország légterének (vagy részének) védelme érdekében bizonyos „előretolt település” fokozná a hatékonyságot? Arra gondolok, hogy a magyar felelősségvállalás időszakában a készültség nem feltétlenül Kecskemétről dolgozna, hanem közelebb a AOR-hez. Ha egy külön géppárt allokálnak a feladatra, akkor Szlovénia vagy Horvátország megfelelő repülőterére. Ha ez nem lehetséges, és „a” keszi géppárral kell megoldani a feladatot, akkor nem marad más hátra, mint Taszár, Sámellék, vagy Pécs.
Az elfogás fizikája szempontjából nyilvánvalóak az előnyök, az a 150-200 kilométer nem mindegy semelyik vadásztípusnak, így a Gripennek sem. Az országon belüli civil repülőtérre település gyakorlása esetleges külföldi missziók előtt sem utolsó szempont.
Nyilvánvaló, hogy a szervezési kérdések jelentik a legnagyobb problémát túlbürokratizált hazánkban, s ez az, ami az öncenzúra miatt még azelőtt megölheti ezt a gondolatot, hogy hivatalosan felvetnék. „Nem lehet éles fegyverzetű gép civli repülőtéren!”, „Hogyan vigyázunk a Gripenre Kecskeméten kívül?” ilyen és ehhez hasonló gondolatok azok, melyekkel gyanúm szerint nem tud a rendszer mit kezdeni.
Meggyőződésem, hogy ilyen dolgokkal kellene inkább foglalkozni a szűkös erőforrásokból, semmint díszelgések, demók, és a Nevetséges Irány. A vadászerő hazai és külföldi, NATO-színtű fokozott „láthatósága” valós feladat végrehajtása közben – a LégierőBlogger szerint ez a jó cél.
Zord