Egy kis időnek el kellett telnie ahhoz, amíg érdemben össze tudtam szedni a blogon számos bejegyzésben tárgyalt kecskeméti gyakorlat, a Load Diffuser 2008 alapvető tényeit és tapasztalatait kedves ismerőseimtől, akiknek ezúton is köszönetet mondok. Remélem senkit sem zavar, hogy ennyit foglalkozom vele, de egyrészt az a tény, hogy ennél fontosabb (nemzetközi) gyakorlat idén nem volt és nem lesz vadászéknál, másrészt az F-15-ösök különlegessége rávisz a folytatásra.
15-ös gurul a kecskeméti 12-es pályára az ATU mögött.
Eddig nem volt köztudott, hogy az amerikaiak eredetileg Pápára mentek volna, de végül Kecskemét mellett döntöttek. Az infrastruktúra mellett ennek a legfontosabb oka a felkészülés majd a kiértékelés személyessége volt, noha lehetséges lett volna az eredeti terveknek megfelelően videokonferenciázás is. Nem férhet azonban kétség ahhoz, hogy a face to face debriefingnél nincs jobb, és ez szolgálja legjobban a repülésbiztonságot is. Pápa mindazonáltal nem maradt ki, ami az ottani C-17-es előkészületek miatt fontos mozzanat volt a bázis életében. Két nap ott szálltak le a 15-ösök, melyeket az Ancsával átszállított amerikai földi személyzet készített fel újra a visszatéréshez. Míg a magyarok Szolnokkal számoltak, mint elsődleges tartalékkal (a 29-es eseménye során is több gép itt szállt le korábban), addig az amerikaiak számára Pápa volt a tartalék.
Az északnyugati végen, leállított 29-esek előtt gurul az egyik sas.
A gyakorlat egyik legfontosabb, igaz nem túl látványos eredménye a Gripenek érkezését követően átalakított légtérszerkezet próbája, és a civil-katonai légtérkoordináció rugalmasságának bizonyítása volt. Megállapítást nyert, hogy Magyarország fölött is lehet, még BVR-hez is elégséges méretű légtereket összehozni, melyek a megközelítés fázisainak megfelelő, „tölcsérszerű” (távol magas és széles, közel alacsony és szűkebb) kialakítással rendelkeznek. A gyakorlat során használt légterek (három ilyen volt, például Eger-Miskolc, illetve Balaton dél) főbb vonalakban az egyébként is használt TRA-k (eseti légterek) vonalvezetését követték, de fény erült arra is, hogy lehetne egyszerűsíteni a meglévő szerkezeten. Az is bebizonyosodott, hogy egy adott, korlátozott időszakra vonatkozó intenzív igénybevétel teljességgel illeszthető a Magyarország feletti légiforgalomba.
Vegyes Gripen-Sas géppár a reptér felett 1.
A gyakorlat első hetében június 16-tól 1v1 BFM került terítékre, ezek a légiharc alapmanőverei. Mivel mindkét fél részéről voltak kezdők jelen, így hangsúlyt fektettek arra, hogy kezdő-tapasztalt oktató párosítások harcoljanak egymással. Az 1. batch (Satenas 2005) magyar oktatói fiatal amerikai hadnagyokkal repültek, míg többezer órás amerikai hajózók a 3. batch (Satenas 2007) magyar pilótáival repültek. A részletes felkészülésnek megfelelően sor került védekező és támadó felállások gyakorlására. A mindenre kiterjedő kiértékelésekből lehet a legtöbbet tanulni, és a tapasztalt amerikaiak eltérő, de hatékony módszereiből sokat tanultak a kecskemétiek. Természetesen sor került tapasztalt a tapasztalt elleni összecsapásokra is!
Vegyes Gripen-Sas géppár a reptér felett 2.
Tekintettel arra, hogy mind az F-15-ös, mind a Gripen kifinomult adat és képrögzítési lehetőséggel bír, tényleg csak a hajózókon múlik, hogy kihasználják-e ezt a lehetőséget, illetve milyen hatásfokkal.
Ez a 15-ös két Gripennel akaszkodott össze. Visszatérés után oszolj!
A második héten 2v1 illetve 1v2 ACM-re került sor, itt kifejezetten a gépágyús killekre mentek rá, természetesen úgy, hogy a résztvevő rádión jelezték egymásnak azt is, ha rakétáik indítási zónáiba sikerült hozniuk az ellenfelet. 2v2-re nem került sor, mert „ott még nem tartunk”: a két ellenfél mellett még a saját géppárra is tekinttel lenni kétségtelenül nem egyszerű feladat. Bár tervezték, COMAO-t sem repültek mondjuk úgy „különböző okokból kifolyólag”. A szolnokiak viszont kitűnő együttmáködő partnernek bizonyultak és a második hét két napján is Mi-24-eseket bocsátottak rendelkezésre az F-15-ösök számára célnak. Az amerikaiak feladata volt a kis magasságban repülő harci (akarom mondani többfunkciós) helikopterek felderítése és elfogása miközben a 24-esek is manővereztek és „nem hagyták magukat”. A tapasztalatok arra sarkallják a kecskemétieket, hogy a későbbiekben a Gripennel is gyakoroljanak a 24-esek ellen.
Ennek a Csárlinak a pilótája JHMCS ellenzőt visel a sisakján.
A fegyverzet szimulálása a feladatok előtti megállapodás szerint történt, azzal a már említett kitétellel, hogy a kill call-on kívül jelezték egymásnak a különböző, technikailag rendelkezésre álló fegyverek zónáit is. Volt hogy 9X ért, volt hogy csak 9L/M zónák. A magyarok számára érdekes tapasztalat volt a 9X zónájával való szembesülés, amikor a forduló átellenes oldalán felhangzott a Fox 2! Került sor 9X/JHMCS és R-73/Sjel összecsapásra is, és a magyarok számos győzelmet értek el úgy az orosz fegyverrel, mint 9L-el, illetve gépágyúval. BVR-ben az ellenfelek közelítéskor bemondták a megfelelő távolságon a Fox 3-at és rövid ideig ki is fordultak, de a gyakorlat folytonossága, a repülési idő hatékony kihasználása érdekében szinte azon nyomban folytatták is a találkozás (merge) és a közelharc felé.
Sas alacsony áthúzás, gyorsítás közben 1.
Az F-15-ösök végig póttartály nélkül dolgoztak, és emiatt a felszállás pillanatától 9G-sek voltak (koruk, állapotuk miatt korlátozás korábbi gyanúmmal ellentétben nem volt a gépeken...)
Sas alacsony áthúzás, gyorsítás közben 2.
A dolog hátulütője az volt, hogy (főként a kisebb kapacitású belső tartállyal rendelkező, és korábbi szériájú F100-assal repülő F-15A-k esetében) elég gyorsan bingóztak, az esetek 80 százalékában miattuk kellett abbahagyni a feladatot.
Jónéhány alkalommal a 15-ösök forszázzsal, beton feletti alacsony gyorsítást követő ugrással és amerikai fordulóval indultak a feladatra.
A magyarok végig egy pótossal repültek, ami azt jelentette, hogy a kifogyasztás előrehaladtával értelemszerűen nőtt a túlterhelési limit (a Gripen vezérlőrendszere rendkívül kifinomultan változtatja a korlátozásokat az üzemanyagmennyiség és a konfiguráció változásának függvényében a kezdeti 5-6G-től fel kilencig). Még a legtávolabbi légterekbe történő kirepülés alatt sem érték el a legmagasabb értéket, de legalább biztosan összejött a 3-6 setup, fáklyahasználat függvényében.
A 40-es oldalszámú Gripen leszállás közben az elmaradhatatlan törzs alatti pótossal.
Eléggé meglepően hangzik, amit most írni fogok, de mivel megbízható forrásból hallottam, hitelesnek tartom. A gyakorlaton alkalmazták a „tolóerő vektorálás” primitív fomáját, ami abból állt, hogy légiharc közben, akár nagyobb sebességen is a 15-ösök pilótái az egyik hajtóművet visszavéve, a másikon forszázst kapcsolva, oldalkormányt belépve, a „gép orrát leszegezve 15 fokra” csúsztatott fordulókat hajtottak végre. A módszerrel (mely eszerint nem idegen a kéthajtóműves típusoktól) állítólag idehaza is kísérleteztek korábban kisebb sebességen a 29-essel, bár az orosz típuson a közös KSzA segédberendezésház miatt nem szerencsés a jobb és bal hajtóművek gyorsan beálló és nagymérvű fodulatszám-különbségével játszani.
Leszállóban a 10-es oldalszámú MiG-29-es, póttartály nélkül és R-27 súlymakettel.
Gripen-F-15 vonatkozásban igazolódott a papírforma, amiről itt is többször írogattunk: a sasnak brutális ereje van, főként az itt repült konfigurációban. Amikor a 39-es kifogyott a lendületből a lelassult 15-ös fáklyát kapcsolva simán kitolta magát a helyzetből. Tanulság, hogy a Gripen pilótáinak hangsúlyosabban kell figyelniük az energia-menedzsmentre, és igyekezniük kell a corner speed körül maradniuk a mozgékonyságuk megőrzése érdekében. Ha jelentősen ez alá kerülnek, időre és térre van szükség az ismételt felgyorsításhoz.
Az F-15-ösök sokszor meglehetősen laposan jöttek be leszállni.
A Gripen legnagyobb előnye a kis méretből adódó alacsony rádiólokációs és vizuális észlelhetőség, és ez a Louisiana-ból érkezettekkel eltöltött két hétben is kiderült. Az alacsony láthatósághoz nagy mértékben hozzájárul a festés, a világos orr-rész is, előfordult, hogy az amerikai pilóta nem tally-hózott a találkozás közben, pedig tényleg közel voltak egymáshoz a gépek. A „rádiolokációs mérleg” természetesen érzékeny terület, itt a Gripen méretéhez a felületi kezelések (RAM) és a jelentős mértékben felhasznált kompozit szerkezetei anyagok járulnak hozzá. Úgy tudjuk: a PS 05/A csak alig valamivel kisebb távolságról észlelte a 15-öst, mint annak APG-70-ese a Gripent, ami szintén papírformának tekinthető a teljesítmény, az antennafelület és visszaverő felület különbségét tekintve. Bár agyalogtam a lehetőségről előzetesben, az elektronikai hadviselés (EW) alapvetően nem volt faktor a gyakorlaton, az alapvetőnek tekinthető „ismerkedésen” kívül.
UTI Gripen a besiklás utolsó stádiumában.
Szó mi szó, érdekes tanulságokkal gazdagodott a magyar vadászrepülő közösség, ahogy alighanem értékes tapasztalatokat szerzett az amerikai gárdista csapat is. Az Egyesült Államok haderejében valószínűleg különös hangsúlyt fektetnek a nyugat-európai fegyverrendszerek megismerésére, ami Magyarország esetében annyival bővül, hogy egy volt VSZ-tagállam rendszerébe történő illeszkedés is felmérhető. A Gripen reális képességei magyar kézben (korlátozott erőforrások, stb.) sokkal inkább tetten érhetőek, mint a fejlesztő ország kezében.
Ezen a képen jól tanulmányozható a 15-ös törzskialakítása a hajtómű-elhelyezéssel és az egyszerű lehajtható fékszárnyak.
A kecskeméti Gripen-csapat idei legjelentősebb megmérettetéseit követően a nyár végéig elsősorban protokolláris feladatokkal lesz elfoglalva (Párizs, Kecskemét, Budapest, stb.), melyek szerintem fölöslegesen vonják el a figyelmet és az energiákat, de ez egy más kérdés. Ahogy egyik kedves ismerősöm is megjegyezte, akkor lenne elégedett, ha ilyen nemzetközi gyakorlatból évente 2-3-ra kerülne sor, aminek egyenes következménye az az elvárás, hogy a magyarok is viszonozzák a látogatást.
Egy Csárli a besiklás előtti forduló közben.
Bár mindenki arra fókuszál, hogy 2009. január 1-től két hetente felváltva a 29-esekkel készültségi szolgálatba léphessen a Gripen, ősszel előkerül az A-G sillabusz is. A gyakorló Maverick-ekkel történő repüléseket (a batch 1 oktatói tavasszal már kipróbálták a frissiben beérkezett TAGM-65-ösöket) megejti az állomány többi tagja is. Ha minden igaz, sor kerül gépágyú-éleslövészetre is, földi célok ellen idehaza.
Ragadozómadarak egymás közt.
Zord