Ma van 62 éve, hogy Bay Zoltán megmérte a Hold-Föld távolságot egy méteres hullámhosszú radarral a szétlőtt Budapestről. 1994 óta ez a nap a magyar rt-sek fegyvernemi napja is egyben, a napjainkban a hagyományt az 54. Veszprém Radarezred viszi tovább.
Míg az eredetileg a Zengőre tervezett háromdimenziós lokátor körüli vitákkal teli van a padlás, kevés szó esik a lokátorokat és a vezetési rendszert üzemeltető (stb.) ezredről, pedig meggyőződésem szerint „az akár hosszú távúnak bizonyuló ideiglenes megoldás” az ő hagyományos képességeikre („települünk, azt radarozunk”) alapulhat. 
Azért mondom ezt, mert jogi procedúra ide vagy oda, nagyon kevés esély van arra, hogy a harmadik RAT-31DL elhelyezése belátható időn belül megvalósuljon. A kutyaszorítóban lévő kormányzatnak csak púp lenne a hátán a kierőszakolt építkezés nyomán elkerülhetetlen konfrontáció a lakossággal, vagy akár a helyi szocialistákkal, miközben az ellenzék dörzsöli a tenyerét, vagy inkább mossa a kezét. A mecseki radar ügye kommunikációs szempontból elveszett, aminél a kommunikációs kormányzás korában rosszabb hír nem is lehetne. Mindez erőviszonyokra lefordítva: azok az emberek, akik ellenzik a radart, bizonyítottan a végsőkig elmennek, és ebben az ország közvéleményének túlnyomó többsége támogatja őket, míg a kormánynak azért nem olyan fontos a légtérellenőrzés ügye, tudja, hogy csak veszíthet a megoldás erőltetésével.
Ha október 23-án jobboldali tüntetőt vernek Budapesten a rendőrök, akkor az úgynevezett „másik fél ország” még tapsol is a közegnek. Ha valamikor a jövőben környezetvédőt fűrészelnek le egy fáról a Tubesen, majd rabomobilba dugják a kamerák kereszttüzében, akkor amiatt bal-jobb egyaránt fel lesz háborodva. „Miért hagytuk hogy így legyen?” Jó kérdés, de mint az előbb is írtam, ez már eldőlt, a túlméretezett pöffeteget ma mételynek, rákkeltő sugarakat kibocsátó nátó-szörnyetegnek tartják az emberek. Ez sajnálatos, de akkor, amikor morális normák és stílus tekintetében a népesség nagy részének a valóságsók jelentik a forrást, egyáltalán nem meglepő.
Nem mellékes, hogy a NATO C-17-es (SAC) bázis pápai elhelyezése kapcsán kialakult helyzetben a harmadik 3D radar elhelyezésére vonatkozó szövetségi nyomás is gyengülni fog.
A politikai kitérő után a radarokhoz visszatérve: mivel a fix 3D mérőpontokra alapuló korszerű légtérellenőrzés célkitűzése csorbul, fenn kell tartani, de inkább erősíteni szükséges az ezred speciális réskitöltő képességeit. A meglévő eszközök – a közvélekedéssel szemben – egyáltalán nem rosszak, főleg arra tekintettel, hogy információs csatolásukat a vezetési rendszerhez megoldották. Most az egyik legsürgetőbb feladat, hogy a méteres hullámhossz rádiolokációs célú felhasználását a frekvenciagazdálkodási adminisztrációnál továbbra is biztosítani kell. Vissza kell verni minden olyan – esetleg külső, pl. amerikai – támadást, mely a sáv ezirányú ellehetetlenítését célozza. A P-18-as (1RL131, Spoon Rest-D) egy rendkívül rugalmas eszköz, gyorsan telepíthető, ebben a helyzetben különösen nem engedheti meg magának a Honvédség, hogy elveszítse. Nem lenne szabad kidobni az egyetlen – még a Vega osztálycsoport örökségeként megmaradt – Oborona (5N84AE, Tall King-C) lokátort sem, mely a Tolna megyei Medinán értékes felderítési adatokat szolgáltat. 
Még 2006-2007 fordulóján beszéltem Tömböl László jelenlegi ÖHP parancsnokkal, aki azt mondta, hogy a méteres tartományú radarokra hosszú távon számít a Honvédség. Az Oboronának azonban mennie kell – mondta – mert hosszú telepítési ideje (mintegy 48 óra) „nem illik a mobil koncepcióba” és mert egyedi példányként „logisztikai támogatása nehézkes”. A technika üzemeltetésében és alkatrészügyeiben nyilván jobban képben levő csapattisztek szerint ugyanakkor ez utóbbi nem állja meg a helyét, a 32 méter fesztávú antennával felszerelt lokátor alkatrészigénye és -költsége nem jelent kimagasló tételt a radarezrednél.
Amikor a múlt hétvégén radarspotterkedtem, örömmel láttam, hogy a „haderőreformisták” vagdalkozása még nem érte utol az Oboronát. Úgy szombaton délután a szemerkélő esőben, mint vasánap délután a ragyogó napsütésben rendíthetetlenül húzta napi grafikonját a Medina feletti dombháton.
Az új kutatás-fejlesztési keretek (FLÜ) között (úgy az Arzenál, mint a Sagax, stb. bevonásával) ugyanakkor fejlesztési pénzt kellene juttatni a hazai méteres és kapcsolódó multistatikus kutatásoknak, fejlesztéseknek. Itt a helyzet, most vagy soha! Benfentesek szerint „százmillióból csodát lehetne művelni” ezen a területen. 
Ha volna rá egyetlen mód, a kicsi, kivéreztetett közösségen belüli harcoktól most el kellene tekinteni! A nagy tapasztalatú állami cég ne csak fanyalogjon a spin-off vállalkozás kisérletén, hogy „nem lehet elég stabil félvezetős adót összehozni”, hanem szálljon be a megvalósításába! Ha mondják neki fentről, adnak hozzá pénzt, majd beleveti magát...Mert azt nyilván nem kell mondani, hogy milyen potenciált hordoz megában egy szoftverrádió-technológiára épülő méteres radar, ha a kellő teljesítményt sikerül összehozni. 
Csak emlékeztetőül: Eged Bertalan csapata már sikeresen demonstrálta prototípusát úgy a P-18-as, mint az Oborona antennájával.
Kitekintésként érdemes lenne megnézni, hogy a „nagy unióban” mostanság mi a helyzet a méteres technika terén, különös tekintettel az antennákra.
A réskitöltés fokozódó igénye felveti, hogy bő évtizednyi feledés után vessünk egy pillantást a „régi” deciméteres sávra is, melyen belül helyet foglaltak a Honvédség (Néphadsereg) mindenkor leggyorsabb radarjai. A P-15, P-19, Kaszta-2E (Flat Face-A, -B, -E) sorról van szó. Úgy tudni, hogy az a néhány készlet Kaszta, mely a rendszerváltáskor a Rádiótechnikai Főnökség ügyes hozzáállásával (különös tekintettel Farkas Attilára) még bekerült az országba, még megvan valahol. Ahogy a civil alkalmazások mozdulnak felfelé, talán meg lehetne nyitni nekik egy sávot (UHF, azaz C-sávban vagyunk). Csehországban a modernizált P-19 működhet, nem hiszem, hogy idehaza ugyanott elmozdíthatatlaul terpeszkedne valaki.
Zord
