Reppülő, lérak, EW egy képen. Mi kell még?
Zord
Reppülő, lérak, EW egy képen. Mi kell még?
Zord
A LégierőBlogger ha ritkán is, de szívesen közöl a hazai katonai repülés, légierő, légvédelem emlékeivel, civil társadalmi leképeződésével kapcsolatos bejegyzéseket.
Ezúttal az Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok szakosztálya kérésének teszek eleget.
Június 11-én a délelőtti órákban Vértestolnán újraavatták az 1943 január 2-án lezuhant Ju-52-es repülőgép áldozatainak emlékére állított emlékkeresztet.
Újraavatás, június 11.
A tavalyelőtti jegesedés miatt kidőlt fák az emlékkeresztet több darabra törték. Sándor Zita egyetemista egy weboldalon hívta fel a figyelmet szomorú állapotára. Ezen információk alapján az Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok szakosztálya tagjának, Brotesser Zoltánnak kezdeményezésére együttműködve a Vértestolna Önkormányzatával, Német Hadisírgondozó Népi Szövetséggel, a Vértesi Erdő Zrt-vel, Kocsis Balázs szobrászművész-restaurátor szaktudásával sikerült kijavítani illetve felújítani az emlékkeresztet. Felújítási munkában Budán Zoltán és ifj. Brotesser Zoltán, az Öreg Sasok tagjai is tevékenyen részt vettek.
Az újjáavatási rendezvényen körülbelül 40 résztvevő jelent meg. A Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége képviseletében Uwe Clemens alezredes véderőattasé jelent meg. A Magyar Honvédség képviselőin kívül különböző veterán és hagyományőrző repülős egyesületek, illetve Vértestolna németországi partner településéről érkezett delegáció vett részt az újraavatáson.
Az eredeti kereszt.
Uwe Clemens attasé magyar és német nyelven elmondott beszéde és Jákob János dandártábornok tábori püspök imája és áldása után a megjelentek megemlékezés virágait helyezték el. Az ünnepélyes ceremónia után a megjelentek a katolikus templom melletti kertbe vonultak, ahol Vértestolna Önkormányzatának kezdeményezésre felállított másolati emlékkeresztet avatták fel. A rendezvény kezdetén a régi és az új emlékkereszt felett az Albatrosz Repülő Egyesület Moran típusú repülőgépe hajtott végre tisztelgő átrepülést.
A LégierőBlogger ha ritkán is, de szívesen közöl a hazai katonai repülés, légierő, légvédelem emlékeivel, civil társadalmi leképeződésével kapcsolatos bejegyzéseket.
Ezúttal HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub kérésének teszek eleget.
Különleges tárlattal készül a június 25-i Múzeumok Éjszakájára Szentendrén az MH Altiszti Akadémia és HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub közös csapata. A nagyközönség a tárlaton működő kémrádiót, második világháborús radarvevőt és úgynevezett Hellschreiber katonai szalagírót ép úgy láthat, mint három méteres légvédelmi optikai távmérőt vagy üzemelő rádióamatőr berendezéseket. Ezen túl kísérőkkel egyéni igény alapján a laktanya rádióállomása is megtekinthető, ahol a legmodernebb digitális technikákat tárjuk a látogatók elé. A fő útról elérhető művelődési ház délelőtt tízkor nyit, s várhatóan este tízig, nagy tömeg esetén éjfélig tart nyitva.
Különleges csemegének ígérkeznek a háború előtti magyar rádiók, azaz az R/3a és az R/1a kiállított teljes példányai, amelyekből idehaza ezeken kívül egyetlen példány sem maradt.
Mindezeken túl drónok és más katonai technikai eszközök, a rétsági vegyivédelmi múzeum berendezései és számos előadás is várja az érdeklődőket. Szakavatott kollégáink minden kérdésre igyekeznek majd a legjobb tudásuk szerint felelni.
Kísérő mellett és igény szerint minden készülék megfogható, tekergethető, használható.
A laktanya címe: Szentendre, Dózsa György út 12-14.
Parkolni a főbejárattal szemben lehet, míg a Pannónia-telep HÉV megállója tíz-tizenkét perc sétára esik. A városközpontból a fő úton kell Budapest irányába indulni, s mintegy tíz perc gyaloglás után balra áll a laktanya.
A tárlat látogatása ingyenes.
www.ncoa.hu/
www.ha5kdr.hu
Néhány kedvcsináló videó:
A Hellschreiber írógép: https://www.youtube.com/watch?v=nXLPUbGYDp4
A légvédelmi távmérő: https://www.youtube.com/watch?v=Wu49p74egEA
És egy korábbi kiállítás filmje: https://www.youtube.com/watch?v=bjI8YeI5b8Y