Az USAREUR Saber Guardian 2017 gyakorlatának legnagyobb magyarországi rendezvénye a visegrádi bázisú, román, horvát és brit erőkkel kiegészített Brave Warrior 2017 volt. A legszínesebb hazai szf. felvonulásnak lehettünk tanúi Hajmáskéren.

A KFOR-misszióba, karhatalmi feladatra felkészített bocskaisok befűzése a gyakorlatba ugyan nem várt kényszer eredménye volt (az eredetileg tervezett, Baltikumba települt klapkások helyét kellett a BW17-en elfoglalniuk), de így egy teljes konfliktus eszkalációs skálát sikerült végigjátszani a DV-nap vendégei számára. Itt a DeHoHa (Debrecen, Hódmezővásárhely, Hajdúhadház) település demokratikus polgármesterét elmozdítani akaró, az agresszor állam által fellázított tüntetőket kell megfékezni a helikopterrel helyszínre szállított, rohamrendőrbőrbe bújt honvédeknek.

Magyar BTR-ek "okkupációs" konfigurációban, tábori frontális tüntetőfelmászásgátló módosítással :-)

Az antidemokratikus lázadók Molotov-koktélt is bevetnek a demokratikus polgármestert védelmező szövetséges karhatalmisták ellen.

A lázító szomszéd ellen a határra vezényelték az ohiói nemzeti gárda HMMWV-vel felszerelt felderítő járőrét...

...de előre vontak szlovák BVP-2-eseket...

...lengyel Rozomakokat...

...és román TAB-77-eseket is...

...mire a további eszkalációt hozó incidens meg is történt, a lázadóknak fegyvert csempésző konvojt megsemmisítette a szövetséges kötelék.

A Gripenek először erődemonstrációba kezdtek alacsonyan, infracsapdákkal...

...aztán a földön elhelyezett piropatronok segítségével bombáztak is.

Az eszkalációval tarthatatlanná vált a NATO-védenc polgármester helyzete. A brit készenléti egység (Land Roverek) hivatalából a DeHoHa mellett LZ-hez szállította, ahonnan – a nyilvánosság előtt először itt bemutatkozó – 705-ös evakuálta.

Rövidesen meg is indult az ellentámadás, melyben a 4-10 páncélos felderítő ezred Bradley harcjárművei és horvát M-84-esek vettek részt.

Az ellenséget magyar BTR-ek...

...és amerikai M1-esek játszották. A piros füst a résztvevő megsemmisítését jelzi.

A demonstráció utáni seregszemlén közelebb is kerülhettünk a résztvevőkhöz. Itt egy természetes álcázást kapott lengyel Rozomak.

Román TAB-77-es szépséges kamuflázzsal.

Az ohiói nemzeti gárdisták felderítői a 2-107 felderítő zászlóaljból.

A 4-10-esek egyik M113-as aknavetőhordozója...

...Abramsja, az ellenség zászlajával...

...Bradley M2-ese...

...és tüzérségi megfigyelő BFIST-je.

Cseh Iveco LMV, melyet eredetileg az afganisztáni missziókra vettek.

Horvát M-84A4 készülődik a menetre.

Szlovák BVP-2 indul neki.

A brit erők Javelin-indítója.

Részletek az ohiói felderítő Humveekről: LRAS3 felderítő szenzor...

...és ITAS minden idős célfelderítő-tűzvezető rendszerrel felszerelt TOW-indító.

Román 4x4-es TAB-79AR aknavetőhordozó és mellette a felderítő alapváltozat.
Zord
