Magyarországon nem könnyű az agyunkat rászorítani, hogy egy repülő (e helyütt jobban mondva csapatrepülő) alakulatnak nem - mondjuk - kettő, abból egy üzemképes repülőeszköze van, hanem lehet akár sok is. Én a megboldogult szentkirályi "nyilvános kiképzési napok" óta nem láttam annyi honvédségi helikoptert "műveletben", mint ezekben a napokban Újdörögdön, ahol a különleges műveletiek kiszolgálásában vettek részt - úgy a képességet jelenleg biztosító szovjet gépek, mint a szerepüket lassan, részben átvevő H145M-ek. Bízzunk benne, hogy az immár újra megjelenő volumen (repülőeszköz harcérték) mellé a szubsztancia (ember, fegyverzet, rendszer, stb.) is mihamarabb felzárkózik, hogy a valós képesség testet ölthessen.

Új és régi a Cseket-hegy alatti helikopterleszállókon.

A kicsit szélesebbre vett látószöggel készített képen a ma részt vett gépek szinte mindegyike látható.

Ez már a bemutató az elöljárónak a Romváros főutcáján.

Ha a fedélzeti négycsövű 12,7mm-es géppuska, illetve a 80 milliméteres rakétakonténerek itt és általában hallgatásra is vannak kárhoztatva, a deszantkabinból azért lelkesen kelepel a PKM.

A mai napra rendelt technikai újdonság: Rover 6i.

Lesugárzó 1. Távoli lövés, de a vett kép alapján ~a fotós irányába néz az MX-15.

Lesugárzó 2. Itt mondjuk elég egyértelmű a Litening oldalra "kitekert" szenzortornya, ahogy az alacsony és közeli rácsapás közben a POI-t követni igyekezvén pedzegeti szögsebességi limitjeit :-)

És akkor térjünk vissza a Cseket-hegyhez. A bemutatót követően indul a 09-es haza Szolnokra...

...itt pedig az egyik "ISR" gép, a 10-es, a hegytetőn lévő bunkerrel a háttérben.

Indul a 720-as. A 24-esnek továbbra sem kell erőlködnie, ha vizuálisan erőt kell sugározni, de azért némi szubsztancia se ártana azokba a csövekbe, vagy csövek oda, ahol most nincsenek.

És a klasszikus, amit nem lehet megunni. Távozóban a 704-es.
Zord