A hét bebizonyította, hogy soha nem lehet tudni, mikor van szükség a légierő közreműködésére. Nincs az a zsenikkel tömött kutatóintézet, mely vizionálhatja a fenyegetés és az alkalmazás várható idejét és módját, így az egyetlen járható út az erők minnél magasabb számban és minőségben történő fenntartása.
A helikopterek MEDEVAC és elfogási bevetései, a MiG-29-esek elfogásai rávilágítottak arra, hogy a szűkös erőforrásokat egy szemvillanás alatt lefoglalhatja egy hazai, katasztrófahelyzeti feladatrendszer is. Nem kell ide háború...
Biztos, hogy a honvédelmi tervezésnek most azzal kell foglalkoznia, hogy mikor és hány helikoptert küld Afganisztánba? Biztos, hogy a képességek modernizációjának egy távoli háború kell, hogy alapot szolgáltasson? Tragédia sújtotta magyar állampolgárok élete nem érte volna már meg hosszú évekkel ezelőtt a teljes (8/17/24) helikopterflotta átalakítását/személyzetének kiképzését minden időbeni/napszakbeli SAR/MEDEVAC feladatokra? Csak egy expedíciós háború ködbe vesző célja, a NATO-nak történő szolgai megfelelés kényszere tudja itt mozgásba hozni a dolgokat?
Mindenki, aki benne van, tudja, hogy a légierő sikeres beavatkozása nem kis részben a szerencsének is köszönhető volt a héten. A falhoz van szorulva a nem létező haderőnem.
És paradox módon a legfontosabb feladat most, hogy az elért eredményekkel nehogy betakarják egyéni karriervédelem gyanánt egyesek a tátongó hiányosságokat. Mert ilyesmire volt már példa...
Zord
